Nyáron 4 ezer fővel emelkedett az építőiparban dolgozók száma

0
401

Több statisztikában is rendhagyóan jól teljesít az építőipar, ezek közül a legjelentősebb a cégalapítások száma. A legtöbb ipari ágazatban a cégtörlések száma meghaladja az újonnan létrehozott vállalatokét, ezt kerülte el a kivitelező szektor – derül ki az Opten elemzéséből.

„A cégalapítási többlet ugyan minimális, mivel 1022 cégalapítás mellett 1017 cégtörlés történt, de az országos tendenciákhoz viszonyítva ez kimagasló szektorszintű cégalapítási kedvet jelent” – tájékoztatott Pertics Richárd, az vállalat céginformációs igazgatója.

 

Egyre többen dolgoznak az iparágban

Az építőipari fellendülés folytatódásával együtt jár az alkalmazottak számának folyamatos növekedése is, a nyári hónapok alatt több mint 4 ezer fővel nőtt a szektorban dolgozók száma. Ez ugyan részben magyarázható a szezonalitási hatásokkal, ugyanakkor a hosszabb távú trendet figyelembe véve látható, hogy nem csupán ez befolyásolta a növekedést.

A cég felmérései szerint 2012 óta – kisebb-nagyobb kilengésekkel – növekszik az ágazatban alkalmazottak létszáma. Ebben a termelés növekedése mellett az építőipar folyamatos kifehéredése is látszik az Opten szerint.

forrás:magyarepitok.hu
21-1 építészet – építés

Hozzászólás

hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

17 − tizenöt =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .