A munkaerőhiányt akarja csökkenteni a karrierexpó

0
57

Sok állás keres gazdát magának. Karrierexpót tartanak az állami cégek szerdán délelőtt 11 óra és délután 18 óra között a fővárosban, a Magyar Vasúttörténeti Parkban. 26 állami vállalat mutatkozik be és 2200 betölthető állásra várják a jelentkezőket.

Az eseményt a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ) a MÁV Zrt.-vel közösen rendezi meg a Budapest Főváros Kormányhivatala támogatásával.

A karrierexpó az állami szférában tapasztalható munkaerőhiány csökkentését szolgálja, írja az MTI.

A kiállító vállalatok többek között középfokú OKJ-s és szakképesítéssel rendelkező munkatársat keresnek, illetve szakmunkás és technikusi végzettséggel, valamint érettségivel rendelkezőknek, friss diplomás mérnököknek, valamint gazdasági és HR-szakértőknek kínálnak állásokat.

A kiállítók közül példaként említették a Belügyminisztériumot, az Országos Rendőr-főkapitányságot, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, a Magyar Honvédséget, a Fővárosi Vízművek Zrt.-t, a HungaroControl Zrt.-t, a Magyar Postát, a Szerencsejáték Zrt.-t, és a VOLÁNBUSZ Zrt.-t.

Az állásbörze egyik legnagyobb kínálatával a MÁV Zrt. jelentkezik, amely több száz álláshellyel várja a jelentkezőket, a többi között váltókezelői, pénztárosi, tolatásvezetői, jegyvizsgálói, járműszerelői, biztosítóberendezési és távközlési műszerészi, felsővezeték-szerelői, illetve forgalmi szolgálattevői és mérnöki munkakörbe.

A MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít azoknak, akik vonattal indulnak az állami karrierexpóra.

Horváth K. József

https://ecoblogstar.blogstar.hu/./pages/ecoblogstar/contents/blog/52545/pics/lead_800x600.jpg

https://ecoblogstar.blogstar.hu/2018/05/13/a-munkaerohianyt-akarja-csokkenteni-a-karrierexpo/52545/

állami vállalatok,karrierexpó

forrás:ecoblogstar.blogstar.hu
11-2 gazdaság – kereskedelem

Hozzászólás

hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

egy × 5 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .